Bemutatkozás

Miből lesz a cserebogár?

Nem untatok senkit a születésem és az egyetem közt eltelt tizennyolc év részletes leírásával, csak annyit mondok: általános iskolás korom óta szeretek másokkal foglalkozni, segíteni, magyarázni, problémákat megoldani.

Valamikor felsőben kezdődhetett, amikor osztálytársaknak segítettem a házi feladatoknál. Kezdő dolog volt, és kimerült néhány másolásra átadott füzetben, de később komolyabbra fordult, mint vártam. Gimiben rendszeresen magyaráztam egyes órák előtt a többieknek, főleg irodalmi elemzéseket, versekben előforduló képeket, és persze a klasszikus, egyben megválaszolhatatlan kérdést: mire gondolhatott a költő? Ugyanezt kiterjesztettem a történelemre is, ennek eredménye, hogy angol-történelem szakra jelentkeztem az ELTE bölcsészettudományi karára, immár 3 éve.

Ahogy egyetemre kerültem, és beleszoktam abba, hogyan kell lavírozni a tantárgyak, beadandók és vizsgák közt, kicsit kimozdultam a falak közül, és magántanításba kezdtem. A két szakomon belül adok órákat, habár főleg angoltanárként keresnek, de még reménykedem, hogy valamikor érettségiző diákokat is felkészíthetek a nagy megmérettetésre.

A tanárszakosok esetében visszatérő probléma, hogy jelentős részük nem tanárként képzeli el az életét. Én is gondolkodom rajta, hogy keresek B-tervet, hiszen egyrészt sosem árt, másrészt pedig időnként engem is megijeszt, hogy gyakorlatilag szerepet vállalok a majdani fiatalok nevelésében - elvégre többet látnak majd engem, mint a saját szüleiket, és ezt még így, a képzés felénél tartva is szokatlan érzés tudni. Azonban mindig ott van bennem az is, hogy mégse lehetek annyira rossz előadó, elvégre az előadásaim rendre egészen jól sikerülnek; legalábbis a közönségem nevetni is szokott. Ha ugyanezt elérem a diákjaimnál, nem lehet gond.